HÍREK | BEMUTATKOZÁS | PROGRAMOK | KÉPEK | SZAVAZÁS | FÓRUM

 

A 8 éves kiskőrösi Fidelitas eddigi története



Megalakultunk (2001)

Fidelitas kiskőrösi csoportja 2001 nyarán alakult 18 fővel.
Az alakuló ülésen részt vett Gyürk András, a Fidelitas akkori elnöke és dr. Bagó Zoltán, alelnök, illetve a helyi FIDESZ akkori vezetősége is. A csoport első elnökének Takács Ildikót választotta, míg Krecs Anna, Haraszti Éva, és Aszódi Péter az első formáció alelnökei lettek.
A 2002-es választási kampányok (országgyűlési, önkormányzati) munkálataiban nagy erőkkel vettünk részt. Kezdeményezésünkre alakult meg a Kiskőrösi Polgári Kör 2002 nyarán, amely az akkori időkben a legjelentősebb civil szerveződésként működött.
Segítségünkkel városunk lakossága történelmi pillanatnak lehetett szemtanúja, amikor az Usztics Mátyás által alapított, kizárólag magyar színdarabokat játszó színtársulat, a Nemzeti Kamaraszínház, Petőfi szülővárosában tartotta első előadását "Ki Kérdezett?" címmel.

A csapat folyamatosan és igen aktívan vetette bele magát a nemzeti oldal rendezvényeinek szervezésébe, majd három év alatt tagjainak száma megkétszereződött.
Azonban az idő múlásával a régi társaság lassacskán kikopott, kiöregedett a szervezetből és úgy tűnt, hogy vele együtt a lelkesedés is a múlté lett…



Új lendületben (2005)


2005 februárjában rövid időn belül a második tisztújításon Szedmák Tamást csoportelnökké, Podmaniczky Gabriellát, Kőrösi Viktor Dávidot és Boldoczki Andrást alelnökké választotta a tagság.
Tevékenységük intenzív mivolta már a kezdetekben megmutatkozott.
Meghívásukra városunk vendége volt többek között Kerényi Imre rendező, Bayer Zsolt publicista, Halász János a Fidesz frakciószóvivője és Pozsgay Imre, Dr. Mikola István, valamint Csintalan Sándor és Erdős Miklós is.
A jó hangulatú fórumokat kötetlen beszélgetés követte, melyekről mindannyian értékes gondolatokkal, szívben és lélekben még jobban megerősödve térhettünk haza.


A helyi fiatalok itthonmaradásáért (2005)


Kiemelt céljaink között szerepelt már akkor is, a kiskőrösi fiatalok összefogása, ezért havi rendszerességgel megyei bulikat tartottunk a Pátria étteremben 2005 márciusa óta, a tárgyév szeptember közepéig.
Ezt megelőzően két évtizedig a városban semmilyen szórakozási lehetőség nem volt.
A közel húsz év során fiatalok ezrei ültek éjszaka autóba, hogy más, messzi településeken keressenek maguknak szórakozási lehetőséget. Diszkóbalesetek tucatjai jelezték már hosszú évek óta, hogy valamit tenni kellene Kiskőrösön.
A rendezvényeken hónapról-hónapra jelentősen növekvő érdeklődő bebizonyította, hogy igenis szükség van legalább egy kiskőrösi szórakozóhelyre. Ennek alátámasztására indítottuk el a „Petíció a Pátriáért” nevű szimpátia aláírásgyűjtő akciónkat a városban, amelyet közel 2000 kiskőrösi lakos támogatott.



Pátria Klub, mint kiskőrösi szórakozóhely (2006)


2005 őszén kezdtük meg saját, állandó központunknak, törzshelyünknek, a Pátria Klubnak az építési munkálatait, az időközben a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet üzemeltetésébe került épület számunkra megmaradt részében.
Szakköröket, beszélgetős esteket és különböző zenés rendezvényeket kívántunk tartani, létrehozni, hogy ezzel végre 15 év után megoldódjon a kiskőrösi fiatalok szórakozási lehetőségének régóta meglévő problémája is.
A klub három év alatt érte el a célját.
A helyiséget mi, a kiskőrösi Fidelitas tagjai hoztuk létre, dolgoztunk rajta folyamatosan, egyesületünk egy vállalkozóval üzemelteti, és mára a környék egyik leglátogatottabb helyévé vált.
2007 áprilisában a klub egyéves, 2008 áprilisában már a második, majd 2009 márciusában egy nagyszabású regionális Fidelitas találkozó keretén belül a harmadik születésnapját ünnepeltük egy igényes műsorral, majd hajnalig tartó bulival, ahol a Fidelitas országos vezetésének képviselőit, valamint több száz vendéget fogadtunk az eseményre, a városból és szerte az országból.
A megnyitása óta eltelt lassan négy év során fiatalok ezreinek biztosítottunk maradandó élményeket. Létrehoztuk a helyiség kiegészítéseként a Pátria Garden nevű kerthelyiséget, amelyben ezután a nyári rendezvényeinket tarthatjuk
Az ország legismertebb lemezlovasai léptek itt fel (Sterminszky, Hamvai PG, Andro, Bruckmann, Irigy Hónaljmirigy, Wallas, Groovehouse, Andrewboy…), és hoztak százakat Kiskőrösre. 2007 nyarán a Fidelitas országos elnöksége Szijjártó Péter elnökkel az élén, látogatást tett egy esti buli alkalmával Kiskőrösön a Pátria Klubban.

Számtalan boldog pillanat, kialakult barátság, fellobbanó szerelem született ebben a helyiségben az eltelt három év során.
2008 decemberében az épület emeletén kialakítottunk a már meglévő egyesületi irodánk mellett egy 150 fő befogadására alkalmas konferenciatermet, amelyben találkozóinkat és előadássorozatainkat, kulturális eseményeinket tartjuk.



Továbbra is ellenszélben (2006)



A 2006-os országgyűlési választások során minden eddiginél nagyobb arányban vettünk részt a munkában. A 62%-os kiskőrösi Fidesz győzelemben a kiskőrösi Fidelitas is jelentős mértékben hozzájárult.
A választások után azonban nem tántorított el bennünket az aktív építőmunkától az a tény , hogy a helyben elért óriási eredmények ellenére, a Gyurcsány kormány hatalmon maradt. Folytattuk a kitartó, szervező és építő munkát, hogy legalább helyben, Kiskőrösön változás következzék be a vezetésben. A sikeres helyhatósági választások elérésében kulcsszerepe volt a helyi Fidelitasnak.
A kiskőrösi önkormányzatban két fővel képviselteti magát a helyi Fidelitas csapat 2006 októberétől. Podmaniczky Gabriella és Szedmák Tamás, a Művelődési, Közoktatási és Sportbizottság, valamint az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi bizottságban, külsős tagok.



Kapcsolatok a határokon túl (2006)


2006 nyara óta kapcsolataink vannak a határon túli magyar fiatalokat magukba tömörítő szervezetekkel is. Még abban az évben megrendeztük az Első Pátria Nemzetközi Fidelitas Ifjúsági Tábort Kiskőrösön, ahova Kiskőrös város testvérvárosából, Margittáról és Nagyváradról (Partium) összesen 17 fiatal érkezett hozzánk. 2007 nyarán a második tábort is leszerveztük, abban a helyiekkel együtt 50 fiatal volt a vendégünk, majd 2008 nyarán már több mint százan vettek részt a harmadik tábor programjain.
2009 március 14-én a margittai csapat is részt vett az általunk szervezett ifjúsági és kulturális ünnepségen. Két margittai fiatal fotó, rajz és grafikai kiállítását tekinthették meg a résztvevők a hétvégén.
2009. augusztusában részt vettünk a margittai ifjúsági klub létrehozásában, majd a szeptemberi ünnepélyes megnyitó ünnepségen is jelen voltunk. Az ottani klubban a kiskőrösihez hasonlóan színes ifjúsági rendezvények szerveződnek.

Természetesen mi Kiskőrösiek is kirándulásokat szervezünk, így 2007 nyarán Budapestre látogattunk a Parlamentbe, valamint a Terror Háza Múzeumba, majd 2007 júliusában Túrkevére utaztunk a második Pátria Klub megnyitójára, majd az év szeptemberében egy tízfős, 2008 őszén pedig egy 18 fős delegációval látogatást tettünk Margittán, testvérvárosunk fiataljainál. 2008 nyarán egy napos kerékpártúrára indultunk Kalocsa-Meszesre egy tucatnyian amelybe a Dunaparti strandolás mellett egy éjszakai kerékpáros hazaút is beletartozott.

A 2006-os tábor ideje alatt megünnepeltük egy igazán színvonalas és megható ünnepi rendezvénnyel a kiskőrösi Fidelitas fennállásának ötödik születésnapját is.




Új ifjúságpolitika helyben (2007)


2007 novemberében megalakítottuk a havi rendszerességgel összeülő Ifjúsági Kerekasztalt, amely a 12 Kiskőrösön működő ifjúsági szervezet képviselőinek részvételével működik, mint ifjúsági vitafórum. Ez a fórum több közös rendezvényt szervezett már, amelyek közül a legsikeresebb a 2008. március 14-i ifjúsági ünnepség volt, ahol 250 fiatal vett részt a fáklyás felvonulásunkon és rövid ünnepi műsorunkon. 2009 novemberében a Kerekasztal egy komoly kérdőív kidolgozását végezte el, amelyet 1700 diák töltött ki több témában.

Szervezetünk céljai között szerepel a 2007 őszén elkészült, havonta rendszeresen megjelenő újság a Kőrös Pont kiadása, fenntartása, mely a helyi és környékbeli kulturális és egyéb programok népszerűsítésére, ismertetésére és értékelésére hivatott, hiszen az aktuális hírek mellett a helyi polgári szervezetek gyűléseiről, rendezvényeiről is beszámol ezután, mint ifjúsági és helyi programfüzet.




Mérleg (2009)


A Fidelitas VIII. Kongresszusa 2007. Április 14-15-én került megrendezésre Székesfehérváron, ahol megválasztották a szervezet új országos vezetőit. Ennek értelmében ezután, a helyi szervezetekben is tisztújítások következtek, így Kiskőrösön is új vezetőséget választott a tagság, 2007. május 6-án.
Az új elnökség a következő személyekből áll: Szedmák Tamás elnök, Jarjabka Szilvia, Sztraka Judit, Gmoser András alelnökök.
A 2006-os választások óta mintegy 20 fővel lett gazdagabb a kiskőrösi Fidelitas, amely mára több mint 60 regisztrált taggal rendelkezik. Mindkét középiskolából vannak tagjaink, így még inkább ismertté lett a szervezet. Ők alkotják az úgynevezett középiskolai tagozatokat.
2009 tavaszára már mindent elértünk ahhoz, hogy jelentősen hozzájárulhassunk a polgári oldal győzelméhez a közelgő megmérettetéseken, hiszen egy egész térség előtt bizonyítottuk már be, hogy kevésből is nagy dolgokat vagyunk képesek összefogással és jó ötletekkel megvalósítani.

Egy alvó, jól működő szervezetektől hiányos kisvárosban, egy elhanyagolt épületből egy valódi többcélú ifjúsági központot, találkozóhelyet alkottunk, ahol rendezvényeinken százak fordulnak meg a térség fiataljai közül. Jelentősen színesítettük a kulturális életet előadás sorozatainkkal és az általunk szervezett ünnepségekkel és találkozókkal, a helyi, környékbeli és az ország számos helyén, valamint a határon túl élő fiatalokkal közösen szervezett programjainkon.

Fidelitas Kiskőrös 2009.


 
Kőrös Centrum


Az 5 éves születésnapi videó letöltése (28 MB)


Hét éves születésnapi
videó


 
 
 
SZAVAZÁS

Melyek szerinted a kiskőrösi Fidelitas legértékesebb rendezvényei?

A bulik a Pátriában

Az előadások, amelyeket szerveznek

A külömböző ünnepségek, események melyeken százak mozdulnak meg

Egyformán jó mind

Nem járok egyikre sem

Egyik sem jó szerintem